Az alkotmányos szabadságoknak köszönhetően Galíciában a XIX. század óta virágzott a politikai élet. Korábban szinte háborítatlan színterén nagy port kavart fel az addig teljesen ismeretlen tömegpártok megjelenése. A nem túl demokratikus választási eljárásnak köszönhetően továbbra is folytatták tevékenységüket a régi konzervatív, demokrata és liberális frakciók. A XX. század elején azonban végleg átadták helyüket az új csoportosulásoknak.
Galíciában 1895-től működött a Néppárt (Stronnictwo Ludowe, 1903-tól Lengyel Néppárt – Polskie Stronnictwo Ludowe, PSL). Kiemelkedő képviselője volt Wincenty Witos. Kevésbé jelentős befolyással bírt a szocialista mozgalom, amely elsősorban a városi lakosság körében terjedt, és 1897-től a Galíciai és Tescheni-Sziléziai Lengyel Szociáldemokrata Párt (Polska Partia Socjaldemokratyczna Galicji i Śląska Cieszyńskiego, PPSD) égisze aladt működött. A háborút megelőző években a párt kitűnő aktivstája volt Ignacy Daszyński. Utolsóként a nemzeti – nacionalista – mozgalom kristályosodott ki. Elsősorban Kelet-Galíciában, főleg Lembergben szerezte a legnagyobb befolyást, ahol Roman Dmowski és Stanisław Grabski is tevékenykedett. Itt jött létre 1904-ben a Demokratikus-Nemzeti Párt (Stronnictwo Demokratyczno-Narodowe). A többi párttal ellentétben ez a politikai erő, bár az Osztrák-Magyar Monarchia területén működött, egyre inkább az Orosz Birodalom mellett állt ki, mert véleménye szerint ez az ország óvhatta volna meg a lengyelséget a mindent elözönlő germán kultúrától. A Monarchia legnagyobb hívei a Stańczykoknak is nevezett krakkói konzervativisták voltak, akik az ún. trializmus tervét támogatták, vagyis osztrák-magyar-lengyel monarchiát kívántak volna létrehozni az orosz uralom alatt álló lengyel területek bekapcsolásával.
A békeidő utolsó éveiben még egy politikai erő jelent meg Galícia területén: a függetlenségi mozgalom, amely elsősorban a Kongresszusi Királyságból emigrált Józef Piłsudski személyéhez kötődött. Javaslata az volt, hogy a készülő háborúban a lengyelség az Osztrák-Magyar Monarchiával kössön szövetséget, ám kizárólag Oroszország ellen kötött konjunkturális szövetségre gondolt.
Piłsudski elsődleges célja nem az autonóm Galícia határainak kitágítása volt, hanem Lengyelország függetlensége, ezért lengyel haderő létrehozásán kezdett munkálkodni. Így alakult meg 1911-ben, Krakkóban a Strzelec (Lövész) elnevezésű legális paramilitáris szervezet, amely azonban az egy évvel korábban létrehozott és a galíciai függetlenségi aktivistákat egyesítő titkos Aktív Harci Szövetség irányítása alatt állott. Idővel más pártok is lövészegyleteket hoztak létre. 1912 végén odáig fajult a helyzet, hogy Bécsben megalakult a Szövetkezett Függetlenségi Pártok Ideiglenes Bizottsága, azzal a céllal, hogy politikailag támogassa a függetlenségi mozgalom tagjainak hadügyi és pénzügyi törekvéseit. A bizottság tagjai között az oroszországi területeken működő Lengyel Szocialista Párt tagjai mellett a PPSD és a PSL tagjai, sőt, még nacionalista aktivisták is helyet foglaltak.
Galíciában 1895-től működött a Néppárt (Stronnictwo Ludowe, 1903-tól Lengyel Néppárt – Polskie Stronnictwo Ludowe, PSL). Kiemelkedő képviselője volt Wincenty Witos. Kevésbé jelentős befolyással bírt a szocialista mozgalom, amely elsősorban a városi lakosság körében terjedt, és 1897-től a Galíciai és Tescheni-Sziléziai Lengyel Szociáldemokrata Párt (Polska Partia Socjaldemokratyczna Galicji i Śląska Cieszyńskiego, PPSD) égisze aladt működött. A háborút megelőző években a párt kitűnő aktivstája volt Ignacy Daszyński. Utolsóként a nemzeti – nacionalista – mozgalom kristályosodott ki. Elsősorban Kelet-Galíciában, főleg Lembergben szerezte a legnagyobb befolyást, ahol Roman Dmowski és Stanisław Grabski is tevékenykedett. Itt jött létre 1904-ben a Demokratikus-Nemzeti Párt (Stronnictwo Demokratyczno-Narodowe). A többi párttal ellentétben ez a politikai erő, bár az Osztrák-Magyar Monarchia területén működött, egyre inkább az Orosz Birodalom mellett állt ki, mert véleménye szerint ez az ország óvhatta volna meg a lengyelséget a mindent elözönlő germán kultúrától. A Monarchia legnagyobb hívei a Stańczykoknak is nevezett krakkói konzervativisták voltak, akik az ún. trializmus tervét támogatták, vagyis osztrák-magyar-lengyel monarchiát kívántak volna létrehozni az orosz uralom alatt álló lengyel területek bekapcsolásával.
A békeidő utolsó éveiben még egy politikai erő jelent meg Galícia területén: a függetlenségi mozgalom, amely elsősorban a Kongresszusi Királyságból emigrált Józef Piłsudski személyéhez kötődött. Javaslata az volt, hogy a készülő háborúban a lengyelség az Osztrák-Magyar Monarchiával kössön szövetséget, ám kizárólag Oroszország ellen kötött konjunkturális szövetségre gondolt.
Piłsudski elsődleges célja nem az autonóm Galícia határainak kitágítása volt, hanem Lengyelország függetlensége, ezért lengyel haderő létrehozásán kezdett munkálkodni. Így alakult meg 1911-ben, Krakkóban a Strzelec (Lövész) elnevezésű legális paramilitáris szervezet, amely azonban az egy évvel korábban létrehozott és a galíciai függetlenségi aktivistákat egyesítő titkos Aktív Harci Szövetség irányítása alatt állott. Idővel más pártok is lövészegyleteket hoztak létre. 1912 végén odáig fajult a helyzet, hogy Bécsben megalakult a Szövetkezett Függetlenségi Pártok Ideiglenes Bizottsága, azzal a céllal, hogy politikailag támogassa a függetlenségi mozgalom tagjainak hadügyi és pénzügyi törekvéseit. A bizottság tagjai között az oroszországi területeken működő Lengyel Szocialista Párt tagjai mellett a PPSD és a PSL tagjai, sőt, még nacionalista aktivisták is helyet foglaltak.
