A hadsereg életének egyik legfontosabb szervezési kérdése mind a kaszárnyában, mind a frontvonalon az élelmezés volt. A "Poznańi Napilap" (Dziennik Poznański) 1915. március 27.-én így írt az akkor a Kárpátokban harcoló alakulatok élelmezéséről:
„A katonák napi fejadagja: 400 gramm hús, 700 gramm kenyér vagy kétszersült, 30 gramm só, fél gramm bors, 0,2 liter ital, vagyis könnyű magyar vagy tiroli borok […]. Továbbá 0,2 liter ecet, 5 gramm leveshabarás, 140 gramm zöldség, vagyis rizs, borsó vagy puliszka, 92 gramm kávékonzerv, valamint a következő, egyáltalán nem megvetett földi javak: 36 gramm pipadohány vagy 10 szál cigaretta”.
Előfordult azonban, hogy a katonák a legalapvetőbb dolgokat is nélkülözték, így a mai olvasó számára groteszknek tűnő megoldásokat kellett alkalmazniuk. A „Poznańi Napilap” 1914. szeptember 24.-én a következőket tanácsolta a frontra csomagot küldő családoknak:
„Mindenkit, akinek szerettei a harcmezőkön küzdenek, de nem tud nekik meleg harisnyát küldeni, emlékeztetek arra, hogy a papír is megfelelően melegít. A lábra sima harisnyát kell húzni, majd papírral körbetekerni (legjobb az újságpapír), és felhúzni rá a lábbelit. Ezt a módszert alkalmazták az 1870/71-es francia háborúban harcoló katonák […]”.
A katonákat kínzó tetvek ellen hangyás kezelést javasolt a „Poznańi Napilap” 1917. június 3.-án:
„[…] a katonai egyenruhát és a fehérneműt úgy tisztíthatjuk meg a tetvektől a leggyorsabban és a legolcsóbban, ha hangyabolyra helyezzük őket. […] A szorgos hangyák sokkal gyorsabban és hatékonyabban irtják a tetveket, mint bármilyen más szer. Az élősködőktől megtisztított fehérnemű hideg vízben, szappannal mosható”.
A háború elválaszthatatlan része a halál. A keleti front véres harcaiban halomszámra hulltak a katonák… A Nemzetközi Vöröskereszt orvosa, dr. Stefan Bogusławski így emlékszik vissza erre: „Nyögések, kiáltások, káromkodások, félbeszakadt szavak… Golyó, szurony – közel a halál – az önfenntartó ösztön ereje elpattan, mint a buborék, az eddig megbénított emlékezet azonban a gyermekkor legtávolabbi pillanataitól kezdve mozgókép módjára vetíti le az agy és a lélek szemei előtt az egész életet… Az utolsó kép, amelynél a lélegzet elakadt, és eljött a hideg halál, csodálkozással, nyugodt, vágyakozó mosollyal, haraggal, fájdalommal, kétségbeeséssel tölti el az arcot, az ajkak pedig csöndben a drága, szeretett és minket szerető neveket formálják utoljára”.
A frontkórházak minden összecsapás után zsúfolásig megteltek. Bogusławski doktor így írta le a háború kórházi világát:
„Ismét sebesülteket hoznak — kétszáz embert […]. Mindegyik katona piszkos, tetves, éhes és rettenetesen elcsigázott, testükön sáros katonaköpeny, fejükön súlyos sebek, lábuk lefagyott, össze-vissza tört csontjaikat gipszkötés fedi, önmaguk árnyékai csupán, folyton elájulnak a kimerültségtől és a fájdalomtól — már csak meleg ételre vágynak és pihenésre a meleg, tiszta ágyban”.
„A katonák napi fejadagja: 400 gramm hús, 700 gramm kenyér vagy kétszersült, 30 gramm só, fél gramm bors, 0,2 liter ital, vagyis könnyű magyar vagy tiroli borok […]. Továbbá 0,2 liter ecet, 5 gramm leveshabarás, 140 gramm zöldség, vagyis rizs, borsó vagy puliszka, 92 gramm kávékonzerv, valamint a következő, egyáltalán nem megvetett földi javak: 36 gramm pipadohány vagy 10 szál cigaretta”.
Előfordult azonban, hogy a katonák a legalapvetőbb dolgokat is nélkülözték, így a mai olvasó számára groteszknek tűnő megoldásokat kellett alkalmazniuk. A „Poznańi Napilap” 1914. szeptember 24.-én a következőket tanácsolta a frontra csomagot küldő családoknak:
„Mindenkit, akinek szerettei a harcmezőkön küzdenek, de nem tud nekik meleg harisnyát küldeni, emlékeztetek arra, hogy a papír is megfelelően melegít. A lábra sima harisnyát kell húzni, majd papírral körbetekerni (legjobb az újságpapír), és felhúzni rá a lábbelit. Ezt a módszert alkalmazták az 1870/71-es francia háborúban harcoló katonák […]”.
A katonákat kínzó tetvek ellen hangyás kezelést javasolt a „Poznańi Napilap” 1917. június 3.-án:
„[…] a katonai egyenruhát és a fehérneműt úgy tisztíthatjuk meg a tetvektől a leggyorsabban és a legolcsóbban, ha hangyabolyra helyezzük őket. […] A szorgos hangyák sokkal gyorsabban és hatékonyabban irtják a tetveket, mint bármilyen más szer. Az élősködőktől megtisztított fehérnemű hideg vízben, szappannal mosható”.
A háború elválaszthatatlan része a halál. A keleti front véres harcaiban halomszámra hulltak a katonák… A Nemzetközi Vöröskereszt orvosa, dr. Stefan Bogusławski így emlékszik vissza erre: „Nyögések, kiáltások, káromkodások, félbeszakadt szavak… Golyó, szurony – közel a halál – az önfenntartó ösztön ereje elpattan, mint a buborék, az eddig megbénított emlékezet azonban a gyermekkor legtávolabbi pillanataitól kezdve mozgókép módjára vetíti le az agy és a lélek szemei előtt az egész életet… Az utolsó kép, amelynél a lélegzet elakadt, és eljött a hideg halál, csodálkozással, nyugodt, vágyakozó mosollyal, haraggal, fájdalommal, kétségbeeséssel tölti el az arcot, az ajkak pedig csöndben a drága, szeretett és minket szerető neveket formálják utoljára”.
A frontkórházak minden összecsapás után zsúfolásig megteltek. Bogusławski doktor így írta le a háború kórházi világát:
„Ismét sebesülteket hoznak — kétszáz embert […]. Mindegyik katona piszkos, tetves, éhes és rettenetesen elcsigázott, testükön sáros katonaköpeny, fejükön súlyos sebek, lábuk lefagyott, össze-vissza tört csontjaikat gipszkötés fedi, önmaguk árnyékai csupán, folyton elájulnak a kimerültségtől és a fájdalomtól — már csak meleg ételre vágynak és pihenésre a meleg, tiszta ágyban”.
