Az Ifjú Lengyelország mozgalom köreiből kerültek ki olyan ismert költők, mint a Galíciában tevékenykedő Jan Kasprowicz vagy Kazimierz Przerwa-Tetmajer. Itt keletkeztek az új művészeti áramlatok nyomán Mieczysław Karłowicz és Karol Szymanowski zeneművei is. Hamarosan a színházat is forradalmasították Stanisław Wyspiański különleges stílusú drámái, így a híres „Menyegző” is.
A legfontosabb színházi bemutatók tömegeket vonzottak az impozáns Juliusz Słowacki Városi Színházban. A XIX. század 90-es éveiben a Szentlélek téren (pl. Świętego Ducha) emelt óriási épület nem csupán a város gazdaságáról tesz tanúságot, hanem egyben a kor egyik kiemelkedő műemléke is. A krakkóiak azonban nemcsak a Słowacki Színházba jártak. Ki tudja, nem vonzottak-e nagyobb közönséget a népszerű vaudeville-műsorok, mint például a „Külvárosi királynő” címet viselő híres darab, amely 1898-as bemutatója után még évekig műsoron volt. Először egy városi park csöpp színházában játszották, később a Krowoderska utcai, nagyobb Népszínházban.
A XX. század elején Krakkóban is megjelent és virágzásnak indult a szecessziós művészet, amely egyre több hívet szerzett magának, és kiszorította a korábban dívó eklektikus historizmust. Az új irányzat legfontosabb képviselője Stanisław Wyspiański volt. Ez a rendkívül sokoldalú művész festő, iparművész és építész is volt, színházi díszleteket ugyanúgy tervezett, mint üvegablakokat vagy templombelsőket. Kis-Lengyelország legfontosabb városában működött a külföldön is ismert lengyel szecessziós művészek egyike, Józef Mehoffer is – a svájci Fribourg székesegyházának üvegablakai is az ő tehetségét dicsérik.
Nem Witkiewicz volt az egyetlen művész, aki ebben a időben Zakopanéban tevékenykedett. Ez az aprócska tátraaljai helység a XX. század elején a lengyel kultúra egyik legfontosabb központjává vált! A festőket, költőket, színészeket és írókat a fantasztikus tátrai táj vonzotta ide, amelynek zord szépsége ideális módon illett az Ifjú Lengyelország művészeti elképzeléseihez. Witkiewicz remekbeszabott tátrai elbeszélései, Franciszek Nowicki és Kazimierz Przerwa-Tetmajer költeményei vagy Leon Wyczółkowski lélegzetelállító tájképei kiváló példát nyújthatnak erre. A művészeket azonban nemcsak a havasok, hanem a gurál népi kultúra „tiszta forrása” is érdekelte. A gurálokban mintegy a lengyelség archetípusát látták, a Tátraaljára pedig az ősi népművészet utolsó mentsváraként tekintettek.
A legfontosabb színházi bemutatók tömegeket vonzottak az impozáns Juliusz Słowacki Városi Színházban. A XIX. század 90-es éveiben a Szentlélek téren (pl. Świętego Ducha) emelt óriási épület nem csupán a város gazdaságáról tesz tanúságot, hanem egyben a kor egyik kiemelkedő műemléke is. A krakkóiak azonban nemcsak a Słowacki Színházba jártak. Ki tudja, nem vonzottak-e nagyobb közönséget a népszerű vaudeville-műsorok, mint például a „Külvárosi királynő” címet viselő híres darab, amely 1898-as bemutatója után még évekig műsoron volt. Először egy városi park csöpp színházában játszották, később a Krowoderska utcai, nagyobb Népszínházban.
A XX. század elején Krakkóban is megjelent és virágzásnak indult a szecessziós művészet, amely egyre több hívet szerzett magának, és kiszorította a korábban dívó eklektikus historizmust. Az új irányzat legfontosabb képviselője Stanisław Wyspiański volt. Ez a rendkívül sokoldalú művész festő, iparművész és építész is volt, színházi díszleteket ugyanúgy tervezett, mint üvegablakokat vagy templombelsőket. Kis-Lengyelország legfontosabb városában működött a külföldön is ismert lengyel szecessziós művészek egyike, Józef Mehoffer is – a svájci Fribourg székesegyházának üvegablakai is az ő tehetségét dicsérik.
| Ebben az időszakban készültek Stanisław Witkiewicz nagyszerű építészeti és iparművészeti alkotásai is. Witkiewicz a Tátra környékének lakói, a gurálok művészetének felhasználásával hozta létre az ún. zakopanei stílust, de álma a lengyel nemzeti építészeti stílus megteremtése volt. Épületei nem csupán Zakopanéban, hanem sok más helyen, például Nałęczówban vagy Wisłában is láthatók. | Vázlat a Városháza Zakopane, 1899, St. Witkiewicz, arch Tatra Múzeum |
Nem Witkiewicz volt az egyetlen művész, aki ebben a időben Zakopanéban tevékenykedett. Ez az aprócska tátraaljai helység a XX. század elején a lengyel kultúra egyik legfontosabb központjává vált! A festőket, költőket, színészeket és írókat a fantasztikus tátrai táj vonzotta ide, amelynek zord szépsége ideális módon illett az Ifjú Lengyelország művészeti elképzeléseihez. Witkiewicz remekbeszabott tátrai elbeszélései, Franciszek Nowicki és Kazimierz Przerwa-Tetmajer költeményei vagy Leon Wyczółkowski lélegzetelállító tájképei kiváló példát nyújthatnak erre. A művészeket azonban nemcsak a havasok, hanem a gurál népi kultúra „tiszta forrása” is érdekelte. A gurálokban mintegy a lengyelség archetípusát látták, a Tátraaljára pedig az ősi népművészet utolsó mentsváraként tekintettek.
